Kovácsolt lépcsőkorlátok

Bár felfedezhetők közös vonások, mégis ahány ház, annyiféle megoldás jellemzi az épületekhez felvezető külső lépcsőket. Különbözőségüket még egyedibbé teszik a lépcsőkarokat oldalról szegélyező korlátok sokfélesége. Küllemük a funkcionálisan egyszerűtől a művészi igénnyel megformált, míves munkával készítettig rendkívül változatos.

Az azonban észrevehető, hogy a korábban saját kezűleg "összeheftöltek" eltűnőben vannak. Egyre több épületen cserélik ki az ilyen igénytelen, már-már csúfnak mondható acélszerkezeteket, és helyükbe szakavatott mesterek által készített korrekt, és nemegyszer művészi igényességgel készült korlátok kerülnek. Ez utóbbiak mindig egyediek, ám közel sem mindegyik kimondottan tűzi kovácsmunkával készült produktum.
Az alapanyag a legtöbb esetben különféle alakra hajlított idomacél, és az sem ritka, hogy a számtalan a szakkereskedésben beszerezhető félkész elemek felhasználásával készülnek. Ezt inkább csak a szakemberek veszik észre, ám küllemük ennek ellenére formailag meggyőző is lehet. Az ilyenek természetesen nem különösebben értékes produktumok, igényességük szerényebb a kovácsolással készülteknél, ám ez csak némileg befolyásolja az esztétikájukat, és még mindig szebbek, mint a régi, fantáziátlan korlátok.
Az ilyen "elemes" korlátokat ugyanis nem mindig szokás túl sok ornamentális elemmel díszíteni. A legtöbb esetben ez egyrészt túl sokba kerülne, másrészt nem illene magának az épületnek az "egyéniségéhez". Az ilyen korlátoknál inkább a visszafogottság, a letisztultabb formák és az egyöntetűség a jellemző. No és hogy ezeknek az elemeknek a végei nem elvékonyítottak, ami a tömeggyártási technológiából adódik.
Van, aki éppen az egyszerűbb formák és a visszafogottabb költségek miatt bízza lakatos mesterre az új korlát elkészítését. Ők természetesen igénybe vehetik a szakkereskedésekben kapható félkész elemeket, amelyekből elég bőséges a kínálat, ám saját kialakítású és nem kovácsolt jellegű elemeket is alkalmazhat, amelyek ezekhez nagyon hasonlóak. Ez azonban a mestertől, vagy a kis vállalkozástól, no meg a megrendelő igényeitől is függ. Egy biztos, hogy ezeket a korlátokat inkább a szerény díszítettség és az egyöntetűség jellemzi.
Aki viszont igényes korlátokkal kívánja a feljáró lépcsőjét oldalról övezni, az feltétlenül kovácsmesterre bízza a feladatot. Az ő kreativitásukkal valóban egyedi és fantáziadús, mindig az adott épület stílusához is igazodó korlátok készülnek. Munkáikat elsődlegesen - az acél elemek sajátosan jellemző megformálásán túl - a kreatívabb ornamentika, de természetesen e mellett a szabályosan ismétlődő díszítmények egyöntetűsége is jellemzi. A korlátok az elemek felületének és alakjának a tűzi kovácsolással készített jegyeit viselik magukon. Az elegánsan elvékonyuló csigavégek, az oszlopok élének jellegzetes strukturálása, "pikkelyezése", a csavart vagy jellegzetesen ívesre formált alakja, a fogódzók végeinek íves lehajlítása, elvékonyítása, csigába, dupla-, vagy ellentétes csigába formálása mindig egyedi.
Az egyenes pálcákat is rendszerint melegen csavarják meg, és az egyes díszítő elemeket általában bundolva, szegecselve rögzítik a korlátelemekre. A hegesztést természetesen a kovácsok is alkalmazzák, de csak ott, ahol ez szükséges. A különféle ornamentális díszítő elemeket a pálcákra többnyire előbb hegesztve rögzítik, majd a varratok lemunkálása után csak a szegecsfejeket hegesztik a kötés helyére. A bundolás sem mindig valódi, alatta hegesztés fogja össze az elemeket, amit a föléje erősített bund, azaz laposvasból hajlított pánt letakar, de ez csak a szerkezet szilárdságának érdekében teszik, külsőre a hatás teljesen valódinak tűnik.
Mivel a korlátok alapanyaga acél, és ki van téve az időjárás szélsőséges hatásainak, fontos, hogy a korrózió ellen kellően védve legyen. A leghatásosabb védelmet a tűzi horganyozás biztosítja, amire ezt követően még több réteg matt vagy selyemfényű átvonófesték kerül. Ez a legdrágább és a leghatékonyabb bevonatrendszer.
Újabban azonban egyre inkább terjed a szinterezett bevonat, ami ugyancsak hatásos védelmet biztosít a kültéri acéltárgyaknak, így a korlátoknak is. Előnye, hogy egységes rétegvastagságú a bevonat. A kültéri polyészter festékport elekrosztatikus szórópisztollyal fújják rá a már zsírtalanított felületekre, ami a beégető kemencébe helyezve olvad rá a felületekre. Ezáltal tartós, időtálló és rugalmas bevonat alakul ki a tárgyak, jelen esetben a korlát teljes felületén. A szín RAL-színskála alapján választható ki. Az így felületkezelt korlátok azonban csak csavarozással szerelhetők fel a helyükre mert a hegesztésre ez a bevonat alkalmatlan. A festéssel szemben viszont szinte örökéletű, és a költségei sem olyan magasak, mint a tűzi horganyozásé.
A hagyományos festéssel is megfelelő felületvédelmet lehet elérni, ha alapos előkészítés után korrózióálló- és tartós kültéri festék bevonatrendszer kerül a korlát minden részére. Ezeket azonban időszakonként fel kell újítani. A kovácsoltvas korlátokon általában a matt fekete szín a megszokott, ám az utóbbi időben ettől már igény szerint eltérnek a megrendelők, mint azt képeink is bizonyítják.
Képeinken néhány dekoratív korlátot mutattunk be olvasóinknak, hogy akik új korlátot szeretnének a meglévő helyére, vagy a most épülő házuk bejárati lépcsőjét díszesebb védőkorláttal szeretnék hangsúlyosabbá tenni, legyen miből kiindulniuk.

Kerti lépcsők

Lejtős terepen körülményesebb bejutni a házba, de a kerten belül is nehezebb közlekedni. Emiatt kanyargós, lejtős úton át közelíthető meg az épület, és ha ez már nagyon meredek - a lejtése 10-15 százalék felett van -, akkor kerti lépcsőt kell már beiktatni.

A kerti lépcsőknek két alaptípusa van. Vagy besüllyesztjük a lépcsőt a terepbe, vagy a terepszint fölé kiemelkedve, ún. szabadon álló lépcsőről beszélünk. A szabadon álló lépcsők építése nagyobb szakértemet és gyakorlatot igényel, ezért saját kivitelezésbe a besüllyesztett lépcsőket javasoljuk a kertben kialakítani.
Amennyiben kerti lépcsőt szándékozunk építeni, akkor először a lépcső méretezését (tervezését) kell elvégeznünk. A lépcsőfokokat úgy kell méretezni, hogy mindenki kényelmesen közlekedhessen rajtuk. A méretezéshez az ún lépcsőképlet, nyújthat támpontot:
2 m + l = 60-65 cm, ahol
m = a lépcsőfokok magassága,
l = a fellépő mélysége.
Ebből következik, hogy 15 centiméter fellépő magasságához 30 centiméter mélységet kell biztosítani.
Kertben azonban minél kényelmesebb, laposabb lépcső kialakítására célszerű törekedni. Ha mód van rá, érdemes 12 centiméter magas lépcsőhöz 36-38 cm széles belépőt készíteni. Ezektől, a méretektől természetesen eltérhetünk, mindamellett a közölt képletet feltétlenül figyelembe kell venni.
Ha több lépcsőfokra van szükség, és elegendő helyünk is van hozzá, célszerű a lépcsősort megosztani, pihenőket közbeiktatni, mivel 10-15 fokos lépcsőn fárasztó a járás. A pihenők száma és mérete szintén attól függ, hogy vízszintesen van-e elég helyünk. Mindenesetre a pihenő hossza legalább annyi legyen, mint amennyi a lépcső szélessége. Arra is ügyelni kell, hogy a pihenő hossza az átlagos emberi lépés (60-65 cm) többszöröse legyen.
A több tagban kialakított lépcső kedvezőbb képet nyújt a természetes kerti környezetben. Ha egy fellépőre több lépés esik, akkor úgy kell a pihenőket méretezni, hogy a fellépőket jobb és bal lábbal felváltva érjük el.
A csapadékvíz elvezetésére a fellépőknek általában 1-2 cm lejtést adunk, a pihenőkön a nagyobb, 5-10 százalékos lejtés is megfelel, hogy a felszíni csapadék gyorsan eltávozzék.
Ha elkészítettük a lépcsőnk méretezését, akkor válasszuk ki a lépcső anyagát. A betonozás, kőfaragás fáradtságos, nehéz munka. Saját kezűleg könnyebb fából, téglából vagy előre gyártott elemekből építeni. Ha viszont adott a helyszínen a terméskő, célszerű ezt az alapanyagot választani.
Fa lépcsők készülhetnek impregnált rönkfából, salak-, vagy kavicsalapra rakott, ácskapcsokkal összefogott vasúti talpfából vagy pallókból. Ma már speciális profilú-, méretű-, nagynyomáson telített, impregnált faanyagok kaphatók. Az így kezelt faanyag 25 évig sem korhad el, ezért megéri a többletköltséget. Színük zöld, vagy zöldesbarna, így jól illeszkednek a kerti környezetbe.
A terméskő lépcső fagyálló, csak járó-, és homloklapján bárdolt vagy faragott kőből készül. A salak-, homokos kavics-, vagy murvaalapra rakott lépcső is jól illik a kertbe. Tartósabb, ha betonalapon, cementhabarccsal hézagolva készül. Egy kő járófelülete minimum 0,1 négyzetméter, vastagsága pedig legalább a fellépő magassága legyen.
Készíthetünk lépcsőt ún. tömbkőből is. A méretre faragott lépcső-tömbkő minimális hossza 70 cm, gyakran 80-120 cm. Ezeket a nehéz lépcsőelemeket homokos kavics-, murva-, vagy leginkább betonalapra helyezzük. Tégla lépcső csak fagyálló pillértéglából, vagy klinkertéglából építhető. Ennek aljzata salak, homokos kavics, vagy murva lehet, a hézagolása cementhabarccsal történik.
Nagy a választék az úgynevezett kiselemes térkövekből, szegélyelemekből és kész lépcsőelemekből is. Variálásukkal igen szép lépcsők készülhetnek. Natúr, vagy színezett változatban kaphatók. Kaphatók kész lépcsőelemek szép kavicsbeton felülettel, amelyeket betonba, vagy tömörített kavicságyazatra kell rakni.
A kerti lépcsők építése egyszerű eszközökkel és módszerekkel elvégezhető. Két anyagában különböző lépcsőtípus építése az alábbiak szerint történhet:

Rönkfa lépcső

Először a lépcsőkar (több lépcsőből álló lépcsőszakasz) hosszában és szélességében szedjük le a humuszt, majd készítsünk 10-15 cm mély árkot a lépcsőkar teljes hosszán. Ezután a legalsó rönkfa elem rögzítésére szolgáló két, kihegyezett faanyagvédett keményfa karót verjük le úgy, hogy a rönknél alacsonyabban álljon ki a talajból.
Az első faanyagvédett rönköt a megfelelő szélességűre vágjuk, majd szorosan a karókhoz támasztjuk. A mögötte levő, a következő lépcsőig érő teret (a fellépő mélysége) töltsük meg kaviccsal, zúzalékkal úgy, hogy a kitöltő anyag a gondos tömörítése után kb. 5 cm-rel a rönk teteje alá érjen. A következő lépcsőfokot és fellépőt hasonló módon készítjük el.
A fellépők felső felületrészén terítsük el a járófelületet, adó murvát, kavicsot vagy faapritékot, majd alaposan döngöljük meg a felületet. A lépcső oldalaira töltsük vissza a kitermelt föld egy részét, a széleken ültethetünk növényeket vagy terméskövekből képezhetünk szegélyt.
Hasonló módon alakíthatjuk ki az egy-egy terméskő lépcsőfokkal tervezett lépcsőkarokat is.

Járdalapokkal burkolt lépcső építése:

Az ilyen módon épülő kerti lépcsőket előre kell méretezni, hogy pontosan legyenek kioszthatók a lépcsőfokok és a fellépők. A tervezett lépcsőkar helyéről szedjük le a humuszréteget, majd a lépcsőfellépők hosszának megfelelően termeljük ki a földet úgy, mintha földlépcsőt építenénk, azaz fogazzuk be a rézsűt. A földfelületet alaposan döngöljük meg.
Ezután az indító lépcsőfok alá készítsünk 5-10 cm vastag betonalapot. Annak megszilárdulása után helyezzük el egy vékony habarcsrétegbe (fagyálló kültéri habarcs, csemperagasztó) a burkolólapokat. Természetesen fagyálló, megfelelő szilárdságú burkolólapot építsünk csak be.
Az első lépcső fellépő végén, a burkolólapra helyezzük az első lépcsőfokot fagyálló téglából, terméskőből, betonból készítve.
Ezután a következő fellépő árkát töltsük fel teljesen kaviccsal, kőzúzalékkal, a felületet gondosan tömörítsük. A lépcsőfok alá terítsünk vékonyan habarcsot, és helyezzük el a lépcsőfokot, burkoló lapokat úgy, hogy az előző lépcsőfokon 1-2 cm-rel túlnyúljanak, majd folytassuk a munkát az első lépcsőfok építésével megegyezően a lépcsőkar teljes hosszában.
Befejezésül töltsünk vissza kimaradó földből a lépcső köré, amit beültethetünk növényekkel, vagy szegélykővel zárhatunk le.
Készíthetünk kerti lépcsőt terméskő lapokból is hasonló módon, de a nagy súlyú terméskő burkoló lapokat homokágyba is rakhatjuk, csak gondosan kell elhelyezni az elemeket, hogy ne lazulhassanak ki a használat közben.

Korlát:

Közterületen előírás szerint kötelező korláttal ellátni a lépcsőket. Magánkertben is célszerű, főleg, ha a családban idős vagy beteg ember van. Ha ízléses a korlát, illeszkedik anyagában, formájában a környezethez, egyáltalán nem zavaró, sőt dekoratív hatást kelt. Anyaga lehet fa vagy fém, az oszlopok épülhetnek kőből is. Fontos, hogy ne hivalkodjon, ezért ne fessük élénk színűre, inkább olvadjon bele a környezetbe.
Méretét praktikus előírások szabályozzák: a korlát magassága 90 cm, míg a fogódzó átmérője 6-7 cm legyen.

A kerti tó növényei

Többféle technológiával építhetünk kerti tavat: választhatjuk a tófóliás megoldást, a kész, lesüllyesztendő műanyag medret, vagy az agyagtéglás bélelést is - ezekről már írtunk lapunkban. Most a helyes növényválasztáshoz adunk néhány ötletet, és arra, hogy ha természetes vízből szeretnénk egy növényt átköltöztetni kerti tavunkba, mire figyeljünk oda.

Mocsári növények

A mocsári növényeket nem lehet egyértelmű kategorizálni. Sok vízparti növény is kiválóan érzi magát a lápos talajokban, míg néhány mocsári, tehát vízborítást kedvelő növény elviseli a szárazabb parti zónát is.
A mocsári növények többnyire télálló, évelő növények. A hazánkban kedvelt fajok között egy-két kivétel azért akad, ilyen a vízi jácint, és a vízi saláta. Ezeket vagy szobahőmérsékleten, világos helyen kell teleltetni (bár ekkor is sok veszteségre számíthatunk), vagy minden évben vásárolunk belőlük tavunkba egy-két példányt, melyek hamar elszaporodnak.

Vízen lebegve, vagy a mélyben gyökerezve...

Egyes fajok vízparton és vízborításban is élnek, az úszó növények egy része pedig a mélyben, az iszapban gyökerezik. Ezek közül lehetőleg mindig a legkisebbeket válasszuk igazodva ahhoz, hogy olyan mély vízbe kerüljenek otthon is, amilyen mélységről kiemelték őket.
A növények telepítési sűrűségének megválasztásakor jó egy kis önmérsékletet tanúsítani, mert ha annyi növényt ültetünk a tóba, és köré, hogy egyből látványos összképet kapjunk, nem telik majd bele pár hét és nem győzzük ritkítani kerti tavunk növényzetét.
Számos vízfelszínen úszó növény van, melyek kedveltek a kerti-tavak tulajdonosainak körében is. Nem csoda, hiszen ez az életmód annyira eltér a szokványostól, hogy már csak ezért is nagyon kötődnek hangulatukban a vizek világához. Ilyen a tavirózsa, a békalencse, a kolokán, a sulyom, a rucaöröm, valamint a már említett vízi jácint és vízi saláta. Ezek is gyorsan szaporodnak, ezért ügyeljünk, hogy a vízfelszín 40-50 százalékánál ne lepjenek el nagyobb felületet, mivel árnyékolásukkal kedvezőtlen hatással vannak a tó biológiai egyensúlyára.
A tó oldalának teraszos kialakítása lehetőséget biztosít arra, hogy minden növényt olyan vízmélységben helyezzünk el, amely számára a legkedvezőbb. A sekélyvízi és parti növények helyes megválasztásával teremthetjük meg az összhangot, a jó átmenetet a tavi környezet és a kert többi növénye között. Hiszen ezek a fajok nem vízinövények, de nem is teljesen szárazföldiek...
Javasolt a mocsári növényeket külön ültető-kosarakba ültetni, és ezzel a víz alá helyezni. Így elszaporodásuk valamennyire korlátozott, és kezelésük, szaporításuk is egyszerűbb, hiszen csak kosarastól ki kell emelnünk a töveket a vízből.

Kis csalással...

Kerti tavunk mellé nem muszáj feltétlenül mocsári növényeket választanunk, hiszen ezek vízigénye jelentős. Ha a tóba ültetjük ezeket, akkor nincs gond, ám tavunk parti sávjában már nehéz a talajnak a folyamatos nedvesen tartását megoldanunk. Ennek oka, hogy a természetben a folyók, tavak partján is nedves a talaj, ám a mi tavunk egy vízzáró anyaggal (tófólia, műanyag meder stb.) van elválasztva a talajtól, pont azért, hogy a víz ne szivárogjon ki. Tehát kerti tavunk partja emiatt korántsem annyira nedves, mintha egy természetes tóról beszélnénk.
Megoldást a vízpart-imitáló növények jelenthetnek, melyek nem mocsári növények, vízigényük is jóval kisebb, ám mégis leveleik formája, habitusuk hasonlóvá teszi őket a vízpart növényeihez. Például ilyenek a díszfüvek, melyek szárazságtűrők, ám mégis beleillenek a vízparti képbe keskeny sásszerű leveleikkel. Ugyanez mondható el a sáslilomokról is, de jó vízpart-imitáló növények az árnyililomok is, melyek nagy kerek leveleikkel a szintén patakok partján élő lapu leveléhez hasonlítanak.
Tavunkat lehetőleg ne egy fenyő, tuja, vagy nyírfa mellett létesítsük, hiszen ezek a növények eléggé tájidegenek a vízpartoktól, így furcsán hatnak. Szintén nem szerencsés, szinte giccses egy kerti tó és egy sziklakert egymás mellett, hiszen a sziklakertben élő szárazságtűrő pozsgás fajok, valamint kaktuszok egyáltalán nem illenek habitusukkal egy vízparti vegetáció mellé.

Az alábbi táblázatban néhány kerti tóba és köré alkalmas növényt válogattunk össze, kiemelve kertépítési szempontból legfontosabb tulajdonságaikat: milyen mélységű vízborítást igényelnek, és milyen nagyra nőnek:

Magyar név	Latin név	Vízmélység	Növénymagasság
Vízi hídőr	Alisma plantago aquatica	10-15	80
Virágkáka	Botomus umbrellatus	10-50	80
Mocsári gólyahír	Caltha palustris	0-15	40
Oriás sás	Carex gigantea	0-20	50
Vízi jácint	Eichomia crassipes	úszó	15-30
Sásliliom	Hemerocallis sp	0-20	50
Vízi lófark	Hippuris vulgaris	10-50	30
Mocsári nőszirom	Iris pseudocorus	0-20	80
Békaszittyó	Juncus effucus	0-15	80
Békalencse	Lemna minor	úszó	0
Vízi saláta	Pistia stratiotes	úszó	10
Kúszó boglárka	Rannunculus repens	0-15	20
Nyílfű	Sagittaria sagittifolia	10-50	70
Ecsetkáka	Scirpus lacustris	10-50	100
Kolokán	Stratiotes aloides	úszó	20
Sulyom	Trapa natans	úszó	0
Keskenylevelű gyékény	Typha angustifolia	20-60	150
Törpegyékény	Typha minima	10-30	70

Természetes kövek felhasználása a kertben

Kertjeinkben sokféle módon használunk fel mind mesterséges, mind természetes köveket. Szilárdságukat, megjelenésüket és egyéb fizikai tulajdonságaikat számos módon alkalmazhatjuk közvetlen környezetünkben. Képes összeállításunkban néhány esztétikus, viszonylag egyszerűen létrehozható megoldást szeretnénk bemutatni, melyek természetes kövek felhasználásával jöttek létre.

A kövek sokfélesége

Nagyobb kertészeti centrumokban már importból származó különleges kövekhez, sziklatömbökhöz is hozzájuthatunk, de hazánkban is számos változat "megterem". Lényeges, hogy vulkanikus eredetű vagy üledékes kőzetet választunk. Ezek színében, tartósságában jelentős különbségek lehetnek, még kategórián belül is.
Az üledékes kőzetek közül a mészkő a legismertebb: viszonylag könnyen megmunkálható, ám idővel mállik, és a belőle kioldódó anyagok hatással lesznek a környezetében található talajra. A vulkanikus kőzetek (például az andezit, bazalt) nagyon kemények és ellenállóak, nem oldódnak, de általában sötétebb színűek.
Kövek kiválasztásnál nagyon lényeges szempont, hogy lehetőleg egyfélét vigyünk kertünkben, vagy ha több félére vágyunk, akkor ezek úgy legyenek elhelyezve, hogy egyszerre csak egyik fajta legyen látható. A különféle kövek keverése, egymás melletti felhasználása akkor is természetellenesen és giccsesen hat, ha egyébként külön-külön nagyon dekoratív természeti képződményeket.

Kőkerítések, kőbútorok, tűzrakó helyek

Nagyon látványosak, és egyben nagyon drága, lassan készülő építmények, de szinte már műalkotások. Itt nem a betonkerítésre gondolunk, ami kőlapokkal van burkolva. Az igazi kőkerítés esetén erős alapot kell készíteni, amiből a kerítés magasságáig kiállnak a vasalások. A zsalut, ahogy húzzuk fel a kerítést, deszkánként építjük, emeljük, egyre magasabbra. A zsaluhoz igazítva rakjuk a köveket betonnal összeragasztva úgy, hogy majd a zsalu lebontása után ez a beton szinte ki se látsszon.
Néhány kő esetén különösebb megmunkálásra sincs szükség ahhoz, hogy kertünkben valamilyen funkciót betölthessen. Ha a formájuk megengedi, már kész ülőkéket kaptunk, vagy egy nagyobb lapos kőből egyszerűen asztallap is válhat. A tűzrakó helyet pedig elegendő, ha nagyjából hasonló méretű kövekkel körberakjuk.

Szárazon rakott támfalak és lépcsők

A szárazon rakott támfalak és lépcsők lényege nevükben is benne van: összeállításukkor nem használunk kötőanyagot, csak egymásra illesztjük ezeket. Annak köszönhetően fognak megállni, hogy nagy darabokról, tehát nagy tömegű kövekről van szó, amelyek ebből adódóan nehezen mozdulnak el egymáson.
Mindig nagyjából téglatest formájú köveket használjunk, ezzel is elősegítve azt, hogy kötőanyag nélkül is stabilan álljanak. Végezetül ne feledkezzünk meg támfalak esetén ezek megtámasztásáról sem. Azaz a szárazon rakott fal úgy nem biztonságos, hogy egyik oldalról sincs megtámasztva földdel! Ám támfalnak, ahol egyik irányból földtömegre támaszkodik, már biztonsággal alkalmazható. A támfalak kiválóan alkalmasak a kerten belüli meredek szintkülönbségek áthidalására. (Lásd erről szóló cikkünket a következő oldalakon.) Az ilyen földet tartó kő-támfalak kombinálhatók lépcsőkkel, vagy a fal magasságától függően a tetejük ülőalkalmatosságként is használható.

Kerti utak, lépőkövek

Kerti utak esetén szintén ideális anyagválasztás a kő. Ám fura képet fest, mégis gyakori jelenség, ha a járda egy része beton, másik része pedig természetes kövekből van kirakva.
A természetes kövek többsége minden olyan követelménynek megfelel, amit elvárunk egy hivatalosan szólva kerti közlekedési építménytől. Ilyen a csekély vízfelvétel (ez fagyállóság szempontjából lényeges), a kopásállóság, mely garantálja a tartósságot, valamint lényeges még a csúszásállóság és az ezzel szorosan összefüggő felületi érdesség.
Kővel kirakott utak esetén a tükör megásását követően egy murvaréteget kell leteríteni, ami biztosítja a tehertartást. Ezt célszerű lapvibrátorral tömöríteni. Szükség van szegélyelemek lerakására is, hogy a tehertől ne kezdjenek el egymástól távolodni majd a kövek. Vastagabb, nagyobb tömegű kövek esetén elegendő a hézagokat apró szemű kaviccsal kitölteni, vékonyabb kőszeletek lerakása esetén pedig inkább betonágyba érdemes tenni a lapokat a stabilitás érdekében.
A lépőkövek lerakása ennél jóval egyszerűbb. Minél nagyobb tömegű és vastagabb köveket választunk, annál stabilabban fognak azok állni. Minél nagyobb felületűt választunk, annál kényelmesebb lesz rajta a járás, mindenki számára. A köveket ugyanis lépésenként ássuk le olyan mélyre, hogy a talajszintből alig álljanak ki, hogy a csapadékvíz lefolyjon róluk, de fűnyíróval át lehessen menni fölöttük. A jobbra-balra eltolt kövek követik a lépések mintázatát, azért ilyen megoldásnál előnyösebbek a nagyobb felületű kövek.

Kövek a rejtegetnivalók elfedésére

Egy kertben - lévén egy természetet utánzó, ám mégis mesterséges képződmény - mindig akadnak rejtegetni, takargatni való elemek, amelyek szükségesek ugyan az egész kert működéséhez, ám nem látványosak. Ilyen például egy tófóliával kibélelt mesterséges kerti tó, melynek partját célszerű kövekkel úgy körberakni, hogy a fólia sehol ne látsszon ki. Gyakori hiba, ha túl hirtelen mélyülőre készül a tó, mert így a partját meg az alját - a természetes hatást kergetve - telerakhatjuk látványos kövekkel, ám a meredek partfalon nem állnak meg a kövek, tehát ott mindenképp kilátszik majd a tófólia. Ehelyett érdemes csak annyira mélyülő tavat készíteni, hogy a fólia minden részén megálljanak a kövek, takarva azt. Ha mindezzel már elkéstünk, még akkor is kapható olyan tófólia, melyre köveket ragasztottak. Ennek előnye, hogy bármilyen meredek is a part, a kövek nem gurulnak a víz mélyére. A kerti tavakban szintén kövekkel rejthetjük el a szökőkút, vagy vízpumpa szerelvényeit.

Növények hátterei

A sziklakertek például el sem készíthetők kövek nélkül, de számos más kerti kiegészítést is lehet készíteni kövekből. Jól kinéző virágtartók kaphatók, melyeknek a természetes kövekbe vájt néhány lyukban ki is merül a megmunkálásuk. Ide ültethetünk növényeket.
Kövekkel határolhatjuk még az ágyásokat, különféle szegélyként is felhasználhatjuk ezeket. Például látványos, ha kiemelt ágyást készítünk. Sokkal szebb, ha természetes kövekkel kerítjük körbe a megemelt talajmagasságot, mint ha mesterséges betonelemeket választanánk ilyen célra.
Az ereszcsatornák víznyelője szabály szerint nincs bekötve a csatornarendszerbe. Az elszivárgó ciszternák dekoratívabbak, ha kövekkel töltjük meg, így az állandóan nedves mikroklímának köszönhetően ezeken előbb-utóbb mohák-zuzmók telepednek meg. Tovább fokozható a díszítőhatás, ha nem ereszcsatornában, hanem egy láncon vezetjük le a tetőről a csapadékvizet, mely a láncról lehullva egy kövekkel telerakott víznyelőben tűnhet el.
Mint látható a kövek többsége semmilyen, vagy nem túl nagymértékű megmunkálást követően is viszonylag egyszerűen, és időtálló-, látványos módon használható fel kertjeinkben...

Kavicsos tó

Bármelyik kert szokatlan és vonzó sajátossága lehet egy, a közepén szökőkútból kilövellő vízsugárral ékesített kavicsos tó, amelyet a rendelkezésre álló terület méretének megfelelően alakíthatunk ki. Egyszerűen csak süllyesszünk a földbe egy víztárolóként szolgáló, és a búvárszivattyúnak is helyet adó műanyag- vagy fémtartályt - akár egy szemetes edény is megteszi. A dekoratív kavicsokat pedig helyezzük egy fémrácson a víztároló fölé. Ha találunk otthon kagylókat, azok is gazdagíthatják a kavicsgyűjteményt, a rájuk loccsanó víz ugyanis kiemeli fényes felületüket, valamint sok érdekes színt és mintát is kihangsúlyozhat.

Kezdjük a kiválasztott helyre szánt, kész tó formájának kijelölésével: a terület legyen mentes a növényzettől és nagyobb kövektől. Mérjünk ki egy körülbelül 60 cm sugarú kört. Egy, a kör középpontjába szúrt karóhoz rögzítsünk egy ilyen hosszúságú madzagot, és ezzel jelöljük ki a körvonalat (ha nagyobb vagy kisebb tavat szeretnénk, ennek megfelelően változtassunk a kör sugarán). Ültetőkanállal megjelölhetjük a talajon a körvonalat, ha így egyszerűbbnek találjuk a munkát. Ezután a kijelölt körön belülről ásóval emeljük ki a talaj felső rétegét 8 cm mélységben.
A tartályhoz szükséges lyuk elkészítésekor jelöljünk ki egy négyzetet a körön belül; ennek körülbelül 60x45 cm-esnek kell lennie, vagy a tartálynál kicsit nagyobbnak. Ássuk ki a gödröt 63 cm mélyre, vagy a tartályunknál 8 cm-rel mélyebbre. Munka közben használjunk egy méretjelölésekkel ellátott rudat a lyuk mélységének megállapításához. Helyezzünk a lyukba, majd döngöljük bele 8-10 cm-es rétegben törmeléket. Fedjük ezt be egy réteg homokkal, hogy a tartálynak szilárd alapja legyen.
Eresszük a tartályt a gödörbe úgy, hogy az merőlegesen álljon. Ügyeljünk rá, hogy a felső perem valamivel a talajszint alá kerüljön. A tartály külső része körül töltsük fel földdel a gödröt, ezzel rögzítsük azt a helyére.
A tartály mind a négy oldalán emeljük meg a földet úgy, hogy a tartálytól felfelé a kör széle felé enyhén emelkedjen a talaj. A tartály két oldala mentén két 8 cm-es sávban egyengessük laposra a földet, ez adja ki a rács szintjét. Szórjunk egy réteg homokot a talajra, ez fog a tóbélés ütközőjéül szolgálni.
Vágjunk ki a hajlékony tóbélés-fóliából egy kört, melynek átmérője 8 cm-rel nagyobb, mint a földön levő köré, majd mérjünk és vágjunk ki a bélés közepéből egy15 cm átmérőjű lyukat. Ebbe a nyílásba kerül majd a szivattyú. Fektessük a helyére a bélést úgy, hogy a lyuk a tartály közepére essen.
Eresszük le a búvárszivattyút a tartály aljára. A szivattyú kábelját futtassuk végig a bélésen, majd rögzítsük vízálló ragasztószalaggal. Csatlakoztassunk egy merev csövet a szivattyú kivezető csövéhez úgy, hogy a merev cső valamivel a tartály szintje fölé essen; ez fogja a szökőkút fejét alkotni.
A kavicsok alapjaként fektessünk le egy erős fém rácsot - például lábtörlőrácsot, vagy vaskos dróthálót - a tartály fölé. Ott, ahol a rács találkozik a béléssel, helyezzünk további bélés darabokat a fém alá, nehogy kilyukadjon az anyag. Állítsuk úgy a rácsot, hogy a szivattyúra rögzített szökőkútfej átbújhasson két fémrúd között. Töltsük fel a tartályt annyira, hogy a víz ellepje a szivattyút. Kapcsoljuk be a szivattyút és ellenőrizzük annak működését, majd állítsuk be a nyomást; ha a szivattyú nem elég erős, a nyomás emelése céljából helyezzünk alá téglát.
Végül rakjunk egy réteg kavicsot a rácsra és a bélés gallérjára úgy, hogy minden rést kitöltünk. Vágjunk le minden felesleges, a kör szélén túlnyúló bélésdarabot. Kapcsoljuk be a szivattyút, így a szökőkútból kilövellő víz az azt körülvevő kavicsokra hullik, mielőtt újra visszafolyna a süllyesztett tartályba.

Esővíz-gazdálkodás

Napjainkban az időjárás szeszélyessége miatt a híradások vezető hírei a viharok, árvizek, felhőszakadásszerű esők kártételeiről szólnak. Ezek a kártételek hazánkban is egyre inkább jelentkeznek. Elemezni, vizsgálni lehet az okait, de az okozott károk elkerülhetősége, megelőzése talán a legfontosabb tevékenység ez ügyben.

A házsorokat letaroló szélvihar, a mindent elverő jég ellen nem sokat tudunk tenni, de a csapadék - még ha rekordmennyiségű is - már többé-kevésbé kezelhető jelenség.
A nagyvárosokban a csapadékvíz kezelése a szennyvízcsatorna hálózatokkal, való elvezetéssel történik, napjainkra ez okozza a legnagyobb gondot, mert a beépített területek térnyerése a természetesen felületek csökkenéséhez és a csatornarendszerek maximális terheltségéhez vezetett. A csatornarendszerek, tisztítók túlterheltek és emiatt megnövekedett a csapadék okozta elöntések veszélye is. A beépítettség növekedése emellett megakadályozza a csapadékvíznek a talajba szivárgását, ezért kárhoztatható a talajvízszint csökkenésében is. Mindezek költségeit a lakosok kénytelenek viselni.
Ezzel a rendszerrel szemben felértékelődtek azok a technikai megoldások, amelyeknek a csapadékvíznek a keletkezés helyén, illetve a területről való lefolyás szakaszában történő szabályozása a célja. Ez egyfajta eszköz a természeti készletek fenntartható használata szempontjából, mert mérsékli a csatornahálózat és a szennyvíztisztító telep csapadékvízzel történő terhelését, továbbá lehetővé teszi a vezetékes ivóvíznek locsolásra való felhasználását. Ezáltal beruházási és fenntartási költségcsökkenést eredményez. Számos fejlett európai közösségi országban támogatják, vagy éppen kötelezően előírják ezért alkalmazását. Cikkünkben ennek az új csapadékvíz kezelési eljárásnak a technikai feltételeit, berendezéseit szeretnénk Olvasóinkkal megismertetni.
A keletkezés helyén történő szabályozás lehet végleges elhelyezés, illetve lefolyás-késleltetés. Az előbbi többnyire beszivárogtatást jelent. Feltéve, hogy a talaj megfelelő és a vízminőség is jó, a beszivárogtatás talajvízdúsítást eredményez, és a településen áthúzódó vízfolyások alap-vízhozamának fenntartásához (időszakos kiszáradásuk megelőzése) is hozzájárul, illetve a víz minőségét javítja.
A keletkezés helyén történő csapadékvíz elhelyezés a kerti tavak, tocsogók alkalmazásával a vizes élőhelyek megőrzésében vagy újak kialakításában is szerepet játszik. Az alkalmazott módszereket a "legjobb gazdálkodási gyakorlat" eszközrendszerébe sorolják.

A talajvízdúsítás lehetőségei:

• Beszivárogtatás gyepes, bokros területen, ahol a víz a gyökérzet által is segítve szivárog a talajba. Ha a talaj beszivárgási kapacitása nem elég nagy, homok hozzáadásával segítenek rajta. Tetőkről, utakról lefolyó vizeket szikkasztanak ily módon általában.
• Beszivárogtatás nyílt árokban, a fentiekhez hasonló módon. A csatornafenék zúzott kővel való kiépítése javít a módszer hatásfokán, de a döntő tényező a talaj vízáteresztő képessége és a talajvíz-szint mélysége a terepszint alatt. Egy-egy szivárogtató árok maximum 2 hektáros vízgyűjtőt szolgál ki.
• Bioszűrő vápák. Fűvel, vízinövényekkel beültetett mélyedések kiválóan alkalmasak a szennyezőanyagok kiszűrésére. Ezek a sekély csatornák, minimális, vagy éppen nulla fenékszélességgel, kiváló biofilterek, és a gyökérzetnek is, köszönhetően beszivárogtató hatásuk is van, ezért mennyiségi és minőségi szabályozást is jelentenek.
• Beszivárogtató tó. A tófenék vízáteresztő (pl. nem fóliázott) legyen. A vízszint veszélyes méretű megemelkedését a csatornahálózatra csatlakozó vészkiömlő akadályozza meg. Lényeges a tófenék rendszeres kotrása, az üledék eltávolítása céljából.
• Felszín alatti szivárogtató tározás. Nagy hézagtérfogatú anyaggal (pl. zúzott kővel) kitöltött, föld alatti tározótér. A vízzáró felületekről ide vezetik a lefolyó vizet, ahol az tározódik, majd lassan elszivárog a talajvíz felé. A tározótér utak alépítményében is kialakítható. Nagy porozitású talaj esetén a lefolyó vizek tározótér kiépítése nélkül, közvetlenül vezethetők a talajba.
• A tetőről lefolyó csapadékvíz ciszternában történő összegyűjtés (és szűrés) után jól hasznosítható.

A beszivárogtatásos csapadékvíz kezelés eszközei, a mélyépítési gyakorlatban ismert szivárogtató, víztelenítő rendszerekével megegyeznek. A különféle műanyagoknak (polietilén, polipropilén) megjelenése a műszaki gyakorlatban megkönnyítette ezeknek, a berendezéseknek a gyártását, napjainkra minden valamirevaló csőgyártó cég készít a csapadékvíz gyűjtésére és kezelésre tökéletesen alkalmas eszközöket.

Növénymedencés drain (drén) aknás szivárogtatás

A növénymedencés drénaknás szivárogtató rendszer segítségével az utak, udvarok, parkok enyhén szennyezet felszíni csapadékvizeinek a szikkasztása oldható meg. A lehulló esővíz elsőként egy növénymedencére kerül bevezetésre. Innen szikkasztódik a földrétegen keresztül a drénaknába. Az esetleges szennyeződések ebben a földrétegben kerülnek lebomlásra. Mint a földalatti drénárkos szivárgórendszer esetében a növénymedencés drénaknás szivárogtatás is egy köztes tározóként működik, majd az összegyűjtött csapadék innen szikkasztódik tovább a föld alsóbb rétegeibe.
A csapadék növénymedencébe történő vezetése történhet ereszcsatorna rendszer segítségével vagy természetes esésből adódóan. A növénymedencében történő ideiglenes tározás után idő-eltolódással megtörténik a szikkasztás a növénymedence alatt található földrétegekbe. A csapadék tárolása és elosztása a szűrőgeotextíliával körbevett kavicságyban elhelyezett szikkasztócsövekben és tároló blokkokban történik.

Földalatti drénárkos szivárogtatás

A földalatti drénárkos szivárogtatás a lakóházak tetőfelületeiről összegyülekező csapadékvíz teljes körű szikkasztására szolgál. Az összegyűjtött csapadékvíz az ellenőrző- és elosztóaknán keresztül jut földalatti drénárkos szivárogtató rendszerbe. Ebből a rendszerből szivárog a víz el az alatta lévő különböző földrétegek nagy területein. A szűrőgeotextíliával körbevett földalatti drénárkos szivárogtató rendszer az esőzés végéig tárolóként is működik.
A földalatti drénárkos szivárogtató rendszerhez a tetők, utak, és egyéb felületek nem szennyezett csapadékvizét lehet belevezetni.

Építési területek víztelenítése

A falakra nyomást nem gyakorló felgyülemlett állóvíz - ami lehet csapadék, vagy talajvíz következménye - egy, az építmény falánál elhelyezett felületi vízelvezető réteggel elkerülhető. A felgyülemlő vizet távol kell tartani a faltól, és egy vízelvezető rendszeren keresztül el kell vezetni.

Erózióvédő paplan

A csapadékvíz nemcsak összegyülekezve, pincéket, mélyebb területeket elárasztva okozhat gondot, hanem a földre hullva azonnali kimosódást, árkosodást, azaz talajeróziót okozva is károsít. A csapadékvíz kezelése során már itt kell kezdeni a beavatkozást, kezelést. Ugyanis a lemosott talaj iszapos zaggyá áll össze, és az elöntött helységekben, helyeken marad a sár, iszap vastag rétegben.A lemosódásnak kitett területek (frissen füvesített telekrész, rézsűs kertoldalak, épület körüli földfelületek) védelmét a különféle talajtakarókkal biztosíthatjuk. Legjobb borítás a fűvel, növényekkel stabilan benőtt földfelszín, de mit tehetünk addig, míg ez kialakul? Boríthatjuk a talaj mulccsal, kaviccsal, de ezeket egy nagyobb eső, bizony lemossa. Még a tekercsben kapható ún. készgyepet is teljesen elmoshatja egy felhőszakadás.
A geotextília anyagokból összeállított erózióvédő paplan a rézsűk növényekkel történő gyors betelepítésére és az azonnali erózióvédelemre a legalkalmasabb megoldás. Az erózióvédő paplan biológiailag lebomló anyagok felhasználásával készül, mint pl. kókusz, juta, szalma. Véd a szél és a víz eróziós hatásaival szemben. A rézsüknél kerül beépítésre, és védi ezeket a természetes vegetáció megerősödéséig az eróziótól. Az erózióvédő paplanok védik a rézsűket a kiszáradástól is, így segítve elő a betelepített növények gyorsabb fejlődését.

Ötletes eszközök, nagy segítségek

Kertünk ápolásához számos olyan eszköz kapható vagy készíthető, amelyek bár egy nagyon egyszerű ötleten alapulnak, ennek ellenére mégis óriási segítséget nyújthatnak munkánkhoz. Ezekből az ötletes dolgokból gyűjtöttünk össze egy csokorra valót.

Alapvető munkaeszközök, kicsit másképp...

A kertben használatos kéziszerszámoknak is vannak speciálisan kialakított változataik, melyek kifejezetten egy-egy konkrét munkafolyamat megkönnyítésére szolgálnak. A rugós ásó például nálunk is beszerezhető. Lényege, hogy a rászerelt rugós szerkezet megfeszül, amikor az ásólapot a talajba nyomjuk. Így a földszelet kiemelésekor és átfordításakor a rugó ereje tehermentesíti karunkat: hiszen ekkor nyeri vissza eredeti alakját, miközben lendít egyet az ásólapon lévő földszeleten. Egy hagyományos ásó számos munkafolyamat ellátására alkalmas: kertásás, gödörásás ültetéshez, olyakor lapát funkciójának helyettesítésére. A rugós ásó egy speciális változat, amellyel leginkább csak egy munkafolyamatot, az ásással egybekötött földforgatást és lazítást végezhetjük el, ám azt jóval kisebb erőkifejtéssel, mint hagyományos társával.
A kapák közül érdemes kiemelni a lengő sarabolót, ami szintén nagyon egyszerű elven működik, ám munkahatékonyságunkat akár duplájára is növelheti. E szerkezetnek a lelke egy fémlemez, ami mindkét hosszabbik oldalán élezett. Ez a rész úgy van felfüggesztve, hogy néhány centiméternyit mozogni tudjon. Míg a hagyományos kapát először magunk elé tesszük, majd húzzuk, addig ezt előre hátra tologathatjuk a talajon, azaz nem csak minden második, hanem minden egyes mozdulatunkkal munkát végez a kapa.
Ez a saraboló emiatt nagyon hatékony, ám megjegyzendő, hogy ez csak a föd felszínének lazítására, valamint a nagyon vékony szárú, azaz magról épphogy kikelt gyomok irtására alkalmas eszköz. Idősebb gyomok irtására, kötöttebb talajok lazítására a hagyományos kapafélék vagy sarabolók alkalmasabbak, hiszen e lengőkapával, amikor magunktól eltoljuk, jóval kisebb erőt vagyunk képesek kifejteni, mint húzáskor. A kétélű penge lengésének csupán annyi a funkciója, hogy mind húzáskor, mind toláskor az épp munkát végző penge úgy álljon be szögbe, a munkát végző ember magasságát is figyelembe véve, hogy a kívánt mélységbe tudjon belevágni a talajba.
A gereblyék speciális változatai közül érdemes kiemelni a gyepszellőztető és a lombseprő változatokat. A gyepszellőztető fogai élesek, aminek köszönhetően a talajon végig húzva, abba valamennyire bemélyed, így csíkokban kissé lazítja, aprómélyedéseket nyit a talajon, melyeken keresztül a felesleges víz könnyebben távozik. Rossz vízáteresztésű, tömörödött talajokon élő ritkuló gyepek esetén célszerű alkalmazni.
Ha a fűfélék között mohák, algák megtelepedésére leszünk figyelmesek, az a nedves, levegőtlen talaj jele, és ekkor érdemes gyepszellőztetést végeznünk. Bár a gyepszellőztetőknek vannak motoros (lásd e lapszámunk x. oldalán), sőt fűnyíróval kombinált változataik is, ha egy komoly edzéssel szeretnénk ezt a munkát összekötni, akkor a kézi gyepszellőztető gereblye használata javasolt.
A lombseprűk gyakorlatilag lapos fogú, általában legyezőszerűen elhelyezkedő fogakból álló gereblyék, amelyeknek célja, hogy a lehullott lombot kiemeljék akár a fű közül is. Számos változatuk ismert: vannak fémből és műanyagból készült változataik is. Érdemes kiemelni azt a típusukat, amelynek állítható a fogak közötti távolsága. Ezt egy - a nyélen fel-le csúsztatható - karral tudjuk szabályozni, ami lefelé tolva nyitja, felfelé húzva zárja a fogakat. Nagy előnye, hogy épp akkorára tudjuk állítani, amekkora optimális az adott munkához. Ha apró leveleket akarunk összeszedni, akkor sűrítjük a fogakat: így precízebb munkát végez az eszköz, de kisebb a munkafelülete. Ha nyitjuk a fogakat, azzal megnő a munkafelület is, így gyorsabban haladunk, ám a nagyobb fogközök miatt csak nagyobb dolgokat tudunk vele összegereblyézni.

Apróságok, nagy segítségek

Számos olyan eszköz is kapható vagy házilag is elkészíthető, melyek könnyebbé vagy hatékonyabbá teszik a kerti munkát. Ilyen például a házilag is elkészíthető térdeplő, ami gyakorlatilag egy kisebb darab polifoam matrac. Sokkal kényelmesebb, ezáltal kevésbé fárasztó a munka, ha nem az egyenetlen talajon, hanem ezen térdepelünk.
Szintén házilag is elkészíthetők a palántázófák és a sorjelzők. Előbbi nagyban leegyszerűsíti az ültetés folyamatát, hiszen megfelelően nedvesített talajban jóval egyszerűbb egy lyukat készíteni ültetőfával, mint több mozdulattal mondjuk kikaparni a földet.
Ha már a földmunkáknál tartunk érdemes megemlíteni az ásók, kapák, gereblyék kicsinyített változatait, amelyekkel sűrű sorközök esetén vagy balkonládákban is jól haladhatunk.
A gyomkiszúrók és aszatolók is egyszerű, de nagyszerű szerkezetek. Nyelük hosszából adódóan az egyébként sok görnyedéssel járó gyommentesítést tehetjük kényelmesebbé. A gyomkiszúróknak is több változatuk van. Egyik, amellyel beszúrunk a gyom mellé, megforgatjuk, ezzel körbevágtuk a talajt a nem kívánt növény körül, majd az eszköz talajhoz viszonyított szögén kicsit módosítunk, így kihúzhatjuk a gyomot. Egy másik változattal a gyom közepébe szúrunk, és roncsoljuk azt. Ennek előnye, hogy egymozdulatos, hátránya, hogy ha nem sikerült kellőképpen roncsolni a gyomot, akkor bár fejlődése megtorpan, de hamarosan regenerálódik.
Gyümölcséréskor is nagy haszna lehet a hosszabbított nyelű eszközöknek. Egyik ilyen a gyümölcsszedő korona, ami egy hosszú lécre erősített kör alakú vázból álló kis vászonzacskó. A keretén koronaszerűen fogakat találunk. Az eszközzel megközelítjük a magasan levő gyümölcsöt, majd a koronaszerűen kiemelkedő résszel leválasztjuk a fáról úgy, hogy az a vászonzsákba essen. Nem kell létra és a gyümölcs sem ütődik. Nyeles változata létezik a fűrészeknek, metszőollóknak, sőt ma már találunk hosszabbított nyelű motoros fűrészt vagy sövényvágó gépet is.
Sokan vödörbe szedik a gyümölcsöt, ami így többször ütődik - főleg a kiöntéskor. Ez akkor nem nagy gond, ha a feldolgozás gyorsan végbemegy. Ha azonban tárolni szeretnénk a gyümölcsöt hosszabb-rövidebb ideig, akkor nem árt a nagyobb óvatosság. Régi módszer, az alul nyíló szüretelőkosár; gyakorlatilag egy merevített felső résszel ellátott vászonzsák, aminek alul is van nyílása, ami madzaggal összekötve zárható. Felülről szedéskor belepakoljuk a gyümölcsöket, amikor megtelt, akkor az alját kinyitva ládába helyezzük, és óvatosan kiengedjük belőle az így nem ütőtő gyümölcsöket.
Az itt bemutatott eszközökön kívül számos más nagyon egyszerű dolog létezik, melyekkel a kerti munkákat kicsi ötletességgel, nagyon megkönnyíthetjük.

Medencék vízkezelése, karbantartása

Bár a nagy többség számára egy saját medence a kertben még az álmok kategóriája, egyre több helyen találkozhatunk kisebb-nagyobb kerti medencékkel, olykor már sportolásra is alkalmas házi uszodával. Ilyenkor nyáron aztán igazán itt van az idénye. A tehetősebbek biztosan beüzemeltetik medencéjüket; szakemberhez fordulnak, mindent vele csináltatnak meg; vagy valamilyen szinten kitanulják a teendőket, és legalább egy részét maguk végzik el. Pap János uszodatechnikai szakértőtől egy kis eligazítást kértünk ebben az új keletű tudományban, hogy az érintettek és a tervezgetők tisztában legyenek a legfontosabb műveletekkel, mérlegelni tudják, mit végeznek el maguk, és mivel bíznak meg szakembert, szakcéget. Bár a nyár közepén a medence beüzemelésén valószínűleg már túl vagyunk, a precízség kedvéért kezdjük onnan a folyamatokat, mintha most következne az első feltöltés. Medencénk a téli, tavaszi idényt téliesített állapotban töltötte. Ez alatt valószínűleg fel volt töltve, felszíne letakarva, gépészeti berendezései közül a szivattyúmotor leszerelve. A munkákat tehát a téli víz leengedésével, és egy igen alapos tisztítással kell kezdenünk. Vízkőoldó, zsíroldó szereket használva, autómosó kefével dörzsöljük át a medence falának minden négyzetcentiméterét. Szemcsés súrolószert sohase használjunk, csak folyékony, karcmentes fajtát, ami nem sérti a felületet. Műanyag medencénél még óvatosabbak legyünk. Nagynyomású mosók használata erre a célra nem praktikus, a medence oldalán lévő lerakódásokat nem képes eltávolítani. A szükséges lúgos és savas takarítószerek (pl. Desalcit) az uszodatechnikai szakboltokban beszerezhetők. A súrolás után a medencét alaposan mossuk át, a szeres, koszos vizet engedjük le.
A medence gépháza általában a medence mellett, a földbe besüllyesztve található. A télire leszerelt szivattyút szereljük vissza. Gondosan ellenőrizzünk minden tömítést, csatlakozást, hogy a feltöltés után sehol se szivárogjon. Természetesen a gépházban végzett minden művelet áramtalanított helyzetben történjen. Arra is figyeljünk, hogy víz nélkül a medence víz alatti világítása ne legyen bekapcsolva, mert hűtés nélkül ezek az égők hamar kiégnek. Az égőcsere házilag nehezen kivitelezhető, jobb, ha szakember cseréli.
A medence kitisztítása után láthatóvá válnak a korábban keletkezett hibák. Csempézett medencéknél igen veszélyesek lehetnek a törött, repedt darabok, ezeket feltétlenül cserélni kell. Fóliás medencéknél is láthatóvá válnak a hasadások, ezek javítása valamivel egyszerűbb. A szakboltokban komplett javító szettek kaphatók a megfelelő foltanyaggal és ragasztóval együtt. A mellékelt technológia szerint házilag is kivitelezhető. Szakembert akkor kell hívnunk, ha az összeillesztéseknél elválásokat tapasztalunk. Műanyag medencék az üvegszálas, műgyantás anyagok technológiájával (lásd csónakjavításról szóló cikkünket) javíthatók.
Amikor végeztünk a tisztítással és javítással, mindent gondosan összeszereltünk, feltölthetjük a medencét. Aki új medencénél ezt először teszi meg, és a feltöltéshez nem csapvizet, hanem saját kút vizét használja, annak feltétlenül javasoljuk a víz bevizsgálását. A túlságosan kemény vizek, magas vastartalmú, szemcsés anyag tartalmú vizek sok gondot okozhatnak. Reakcióba léphetnek az alkalmazott vegyszerekkel, kiválásokat, elszíneződéseket okozhatnak, tönkretehetik a gépészeti berendezéseket, még az egészségre is károsak lehetnek.
Nagyon fontos a megfelelő vízmagasság beállítása; az első feltöltéskor és a későbbi használat során is. Ha a vízszint túl magas, akkor az ún. szkimeren (elfolyón) keresztül nem tudnak a felszínen lebegő szennyeződések elfolyni, a víz tetején maradnak. Ha túl alacsony, akkor a keringtető szivattyú levegőt szív, kezdetben romlik a hatásfoka, ha pedig víz nélkül marad, előbb-utóbb leég. A megfelelő vízszint az ablak fele környékén van. Figyeljünk arra, hogy az intenzív használat és a párolgás csökkenti, az erős eső növelheti a vízszintet.
A vízforgató berendezés működtetéséhez egy kicsit meg kell ismerkednünk annak felépítésével. A medencékhez általában homokszűrőt használnak, ami egy zárt tartályba helyezett speciális homokból, kvarckristályból áll. A szivattyú a medence felszínéről a szkimeren keresztül leszívott vizet a homok felső részére folyatja, alul pedig a szűrőből távozik a leszűrt víz, és visszakerül a medencébe. A túlságosan apró lebegő szennyeződések átmennének a szűrőn, ezek kiszűrésére ún. pelyhesítő adalékokat alkalmazunk. A pelyhesítő tasakot a szkimer kosarába helyezzük, ahonnan folyamatosan belemosódik a vízbe az adalék. A szer rárakódik az apró szennyeződésekre, megnöveli azok felületét, és így már fennakadnak a szűrőn.
A homokszűrőt - a medence igénybevételének függvényében - hetente egyszer-kétszer tisztítani kell, különben annyira elszennyeződik, hogy az egész szűrőanyag tömör masszává áll össze, és akkor már a szűrőházból sem lehet eltávolítani, az egész szűrőt cserélni kell. A szűrőtisztítás (visszamosatás) művelete viszont egyszerű. Fizikailag az történik, hogy a szűrőben megfordítjuk a keringés irányát; a medencéből leszívott vizet a szűrő alján nyomjuk be, és a homokszűrőből kimosott anyagokkal szennyezett vizet felülről a csatornába ürítjük. Ehhez egy több állásos szelepet kell a szűrőtisztítás helyzetbe forgatni, majd a szűrés alatt egy kis átlátszó csőszakaszon ellenőrizzük, hogy mikor válik tisztává a szűrőből kifolyó víz. A hiányzó vizet pótolni kell. Ha a rendszeres szűrőtisztítást nem mulasztjuk el, akkor a homokszűrő igen hosszú ideig betölti feladatát. Léteznek automatikusan működő berendezések is, persze tekintélyes áron.
A víz állagát az ún. PH érték, vagyis a sav-lúg aránya erősen befolyásolja. Ezeket az uszodatechnikai szakboltokban és nagyobb áruházakban kapható vegyszerekkel állíthatjuk be. Kaphatók olyan kétoldalas teszterek is, amelyeknek egyik oldala a PH értéket (ideálisan 7,2-7,6 között), a másik oldala a klórtartalmat (0,3 és 0,6 között legyen) méri. Az elszíneződések pontosan mutatják a PH értéket és a szabad klór tartalmat, a fentitől eltérő értékeknél vegyszeres kezelés szükséges. A szükséges vegyszerek folyékony állapotban és tablettában is kaphatók. A tablettás vegyszert folyamatosan kell feloldanunk, amelyhez kaphatók úszó adagolók, de sokkal jobb, ha a tablettát a szkimer előszűrőjébe tesszük, és a vízforgató berendezésen keresztül fokozatosan oldjuk bele a medence vizébe. Fóliás medencék falán különösen csúnya elszíneződéseket, sőt megmarásokat okozhat a rosszul feloldott tabletta. Mindig először a PH értéket állítjuk be, és ehhez állítjuk a klórtartalmat. A vegyszerek használati utasításában megtaláljuk, hogy egy adott egysége, mondjuk 10 m3 vízben mennyivel változtatja meg a PH értéket és a klórtartalmat. A mennyiségeket medencénk méretének mértékében kell arányosítani. A teljes vegyszermennyiség feloldásáig a vízforgatót folyamatosan kell működtetni. Természetesen automatikus vegyszeradagolók is vannak.
A vásárolt klór granulátumra sokszor ráírják, hogy külön feloldott állapotban kell a medencébe adagolni. Ezt azonban nem ajánljuk, mert a feloldás művelete kellemetlen és veszélyes is. Erős, maró gázok szabadulnak fel, zárt térben egyáltalán nem lehet elvégezni a feladatot, de még a szabadban is csak úgy, hogy a granulátum beszórása után azonnal arrébb megyünk.
Vegyszeres kezelés szükséges az algaképződés megelőzésére is. Az ehhez szükséges algaképződés-gátló folyadék ugyancsak az uszodatechnikai szakboltokban kapható. A használati utasításban megtaláljuk a szükséges adagolást. Ha egy medencében már megindult az algásodás, akkor kissé drasztikusabb beavatkozásra van szükség. A fertőtlenítő "gyors klór" tablettával "sokkoljuk" a vizet, vagyis elpusztítjuk a már létrejött algát.
Fontos napi művelet a fenéktisztítás, köznyelven porszívózás. Ebben is van automatikus megoldás, de lényegesen olcsóbb a kézi porszívózás. Ehhez a vízforgató szivattyúját használjuk fel. A porszívó csöve a szkimerben lévő csatlakozó csonkra kapcsolható rá, és a hosszú cső másik végére szerelt szívófejjel felszívjuk a medence aljára lesülylyedt szennyeződéseket, illetve ezeket rászívjuk a tisztítószűrőre. A kefét, a csövet és a rudazatot használat előtt a medencébe téve fel kell tölteni vízzel. Porszívózás után mindig visszamosatásos szűrőtisztítást kell tartanunk (eközben a szűrőnél ellenőrizhetjük a víz színét), majd be kell állítani a megfelelő vízmagasságot. Újra hangsúlyozzuk, hogy a gépházban végzett minden művelethez (szelepállításokhoz is) előbb az egész rendszert áramtalanítani kell.
A víz tetején lebegő nagyobb szenynyeződéseket, faleveleket a porszívó rúdjára szerelhető hálóval le kell vadásznunk. Ez utóbbihoz biztosan nem fogunk szakembert hívni, de a fenti műveletek javarésze is megtanulható.

Öntözéstechnika

A kert nem tartozéka, hanem szerves része otthonunknak. Ezt a magyar háztartásokban is egyre több helyen felismerik. A szép, ápolt kert kialakításában segít Önnek a Gardena. Magyarország éghajlati viszonyai mellett állandó öntözésről kell gondoskodnunk. Ezt leghatékonyabban automata öntözőberendezéssel érhetjük el, mely biztosítja az egyenletes vízkijuttatást. A Gardena többféle alternatívát kínál, az egészen egyszerűtől a teljes automatizálásig.

Sprinkler-system

Kerttulajdonosoknak, magánszemélyeknek ajánljuk. Tervezése és szerelése végtelenül egyszerű, a biztosított "Tervezési csomag" segítségével mindenki könnyedén elvégezheti. A rendszer 9 V-os szelepek segítségével teljesen automatizálható, nincs szükség elektromos kábelekre. Megfelelő kivitelezés esetén karbantartása minimális időt vesz igénybe. Kényelmi szempontokat is figyelembe véve, akár rádióvezérléssel is ellátható. A szórófejek alján elhelyezett víztelenítő szelep gondoskodik a szórófejek és a vezetékek automatikus fagymentesítéséről.

Pipeline

A kerten belüli vízszállítás legpraktikusabb módja. A kert bármely részére el tudjuk juttatni a vizet anélkül, hogy a hosszú tömlő megkeserítené az életünket. A gyorscsatlakozókkal ellátott "Csatlakozó doboz" és "Vízkonnektor" lehetővé teszi az egyszerű kezelhetőséget, és így az öntözés akár 2-3 méteres tömlődarabbal is megoldható a kert bármely pontján. A vízvételi helyeket összekötő vezeték föld felett és föld alatt egyaránt vezethető.

Micro-Drip-system

Víztakarékossági okból ajánljuk a Micro-Drip-system hálózatot, mely a Sprinkler-system rendszerhez is csatlakoztatható. Sokoldalúan használható különálló növényekhez, soros kultúrákhoz, növényágyásokhoz, télikertekhez, balkonnövényekhez és sziklakertekhez. A berendezés lényege a mikroszórófejes és csepegtető öntözés, mely az esetleges nyomásingadozások ellenére is azonos vízmennyiség kijuttatására képes.

Öntözőkomputerek

Az öntözésvezérlők megoldást kínálnak kisebb és nagyobb öntözőberendezések automatizálására. A programozásuk és szerelésük egyszerű. A hálózati áramtól függetlenül be- és kikapcsolják az öntözőrendszert, anélkül hogy hozzá kellene nyúlni. A csapra szerelhető öntözőkomputerek távollétünk alatt is megóvják kertünket a kiszáradástól.
A csapra szerelhető öntözőkomputerekkel az automatizálás könnyen megoldható. Lehetővé teszik, hogy a föld feletti öntözőfejek (pl. Aquazoom 250/2, POLO 250) az általunk meghatározott időpontban és mennyiségben öntözzenek. Üzembe helyezésük, szerelésük egyszerű. A vezérlés és az öntözőfejek összekötése GARDENA tömlők és gyorscsatlakozók segítségével gyorsan elvégezhető. A rendszer beüzemelése nem igényel villanyszerelőt, mert működését egy 9 V-os alkáli elem biztosítja.

A csapra szerelhető komputerek néhány előnye:

• talajtípustól, növényzettől függően állítható a kijutatott vízmennyiség,
• tetszőleges öntözési időpont beállítás,
• tetszőleges időintervallum beállítás,
• egyszerű, átlátható kezelhetőség,
• széleskörű felhasználhatóság,
• nincs szükség elektromos bekötésre,
• esőérzékelő és talajnedvesség érzékelő csatlakozási lehetőséggel rendelkeznek,
• lehetővé teszik az éjszakai öntözést, így kisebb a párolgási veszteség, nem perzseljük le a növényzetet, és csökkentjük a fellépő víznyomási problémákat.

Az öntözőkomputerek széles skálája létezik. A GARDENA vezérlések az egyszerű vízprogramozó órától a profi napelemes öntözőkomputerekig minden igényt képesek kielégíteni. A vezérlők segítségével az öntözés hatékonyabbá és kényelmesebbé válik. Amennyiben az öntözőrendszert valamelyik területi márkaképviselet vagy szerződött partner építi meg, a GARDENA 3 év szavatosságot vállal a termékekre.

Üvegházak, nem üvegből

A virágokat, dísznövényeket szinte mindenki szereti, hiszen egy kis természetet hoznak épített környezetünkbe. A választékuk óriási, ám minden növény törődést, gondozást igényel. Számos szép növény azonban igen kényes, és még a széltől is óvni kell. Ezek többnyire a szélsőségektől jól védett helyet, esetleg a szokásosnál páradúsabb klímát igényelnek, amit leginkább egy üvegházban lehet megteremteni.

Az ilyen építményeket családi házak oldalához, vagy a kert egy jól megválasztott helyére célszerű építeni. Hogy pontosan hová, erre a kérdésre a szakkönyvek adnak választ, mint ahogyan arra is, hogy milyen növényeket, virágokat célszerű ilyen zárt körülmények között tartani. Az üvegház azonban nem csak a növények védelmét szolgálja, a növénygondozási munkáknak is helyet biztosít. Az alábbiakban néhány ötletadó képet mutatunk az érdeklődőknek, két viszonylag egyszerűen megépíthető üvegház sajátkezű kialakításához pedig részletesebb leírással is szolgálunk, amelyet a kertészkedő családi ház és hétvégi telek tulajdonosoknak a figyelmébe ajánlunk.
Elöljáróban már eleve arra hívjuk fel a figyelmet, hogy bár az ilyen építményt közismerten üvegháznak nevezzük, falainak borításához az átlátszó műanyag lemezek alkalmasabbak a törékeny üvegnél. Sőt egyes esetekben még a vastag mezőgazdasági fólia is elégséges. Ha az építmény faváza szilárdan összeépített, a fóliát később igényesebb és esztétikusabb műanyagra cserélhetjük. A tető borításán azonban nem célszerű takarékoskodnunk, mert ide mindenképpen teherbíró anyag szükséges, amelyik telente elbírja a rárakódott hó súlyát is. A fólia erre nem alkalmas, ezért a sík, még inkább az üreges polikarbonát, vagy hullámprofilú PVC lemezzel fedjük le a kis házikó tetejét.
Lényeges az is, hogy a falak fényáteresztő borítást kapjanak, mert ez a növényeknek alapvetően fontos, és a belső klímát is előnyösen befolyásolja. Nem árt, ha vízcsapról is már jó előre gondoskodunk, de a szükséges vizet locsolótömlő bevezetésével is megoldhatjuk. A favázat alkotó elemeket még összeállításuk előtt alaposan impregnálni, gombafertőzés ellen védetté kell tennünk, mert az üvegház belső terében általában az átlagosnál magasabb szokott lenni a levegő páratartalma, ami nem kedvező a vázat alkotó faanyagok számára. Különösen a faanyagok bütüit itassuk át jól konzerválószerrel. A különféle kötésekhez ezért vízálló faragasztót és galvanizált, vagy sárgaréz facsavarokat használjunk. A tető csapadékelvezetéséről is gondoskodjunk, és a lábazati részek csapódó víz elleni védelméről se feledkezzünk meg. A különálló házikót célszerű beton szegélyelemekből kialakított alapkoszorúra és erre fektetett szigetelő- csíkra állítani, hogy az alsó vázelemeket hatásosan védjük a talaj nedvességétől.
A ház fala mellé épített kis üvegház kialakítása viszonylag költségkímélő, hiszen egyik oldalát maga a ház fala alkotja. Mérete ne legyen túl kicsi, hogy kényelmesen tudjunk belül dolgozni, és a virágoknak is legyen bőven helyük. Hossza min. 1,5 m, szélessége 1,7 m, magassága pedig elöl 2,1 m legyen. Az építményt hosszában célszerű növelni kb. 2,8 m-ig. A tető lejtése 15-30 fok közötti. A helyiség padlója lehetőleg járólapokkal fedett, vagy betonozott legyen, és esetleges lejtését a váz alapkeretének felállításakor vegyük figyelembe. Előbb tűzzük ki az alapkeret helyét, majd ragasszuk fel a bitumenes sávszigetelést, erre meg a már impregnált alapkeretet. Következő lépésben a ház falához fogassuk hozzá a szélső tartóoszlopokat, azokat pedig vízszintesen egy hosszú átkötő gerendával kapcsoljuk össze. Felső élét a tető lejtésszögével azonos szögben gyaluljuk ferdére.
Ezt követően egymásba lapolt kötésekkel állítsuk össze a homlokfal alapjául szolgáló vázkeretet, majd a két első, továbbá a hátsó oldal kereteit is. Előbb az oldalkereteket fogassuk hozzá a függőleges tartóoszlopokhoz, majd ezek élére illesztve állítsuk fel a homlokfal keretét is. A kereteket csavarozzuk egymáshoz. Az ajtónyílást két önálló keret alkossa, amelyeket felül egy áthidaló léccel fogjunk össze. Ez a homlokfal keretének párkánymagasságával kerüljön egy szintbe.
A váz ezzel készen van. A munkát a vízszintes osztólécek, az alsó mellvédburkolat lambérialéceinek, továbbá a külső üvegfogó lécek helyükre ragasztásával, csavarozásával folytassuk. A tetőfedő anyagot lehetőleg egy darabban erősítsük a fali gerenda tartólécére és a homlokfal élére. Ha nem tervezünk a tető alá ereszcsatornát, akkor a tetőfedő lemez kb. 250 mm-re nyúljon túl a homlokfalon. A tetőlemez illesztéseinek hézagait UV- és vízálló sziloplaszt tömítőmasz-szával kitöltve szigeteljük le, majd illesszük helyükre az oldalfalak fényáteresztő "üvegeit". Ezeket plikarbonát lemezek esetén tömítőmasszába agyazva, belülről is léckerettel megerősítve fogassuk a helyükre.
Ha - ideiglenesen - csak vastag PE fólia kerül a vázra, akkor ezt előbb tűzőgéppel erősítsük pontosan leszabott hosszúságú lécre, és azt felül fogassuk a keretre, majd alul újabb léc segítségével kifeszítve rögzítsük az ablaknyílásba. Oldalról hasonló módon, ugyancsak lécek segítségével kifeszítve rögzítsük. A fóliaszéleket ajánlatos visszahajtott szegéllyel letűzni. A szellőzést biztosító ablakok keretét lapoltan összeragasztott lécekből állítsuk össze, és "beüvegezésük" után csuklópántokkal fogassuk a vázon hevederlécek segítségével kialakított ablaknyílásba. Az ablak kitámasztását bútor ajtó kitámasztóval célszerű megoldanunk.
Az ajtót is elkészíthetjük magunk, mégpedig 20x80-100 mm széles deszkából, lapolt sarokkötéseket alkalmazva, és csavarokkal is megerősítve. Mérete természetesen a vázon kialakított nyílás méretéhez igazodjon. Megfelelő zárását 10x40-es rátétlécek felerősítésével biztosítsuk. Alsó borítását ugyancsak lambérialécekből alakítsuk ki, felerősítéséhez pedig felcsavarozható ajtópántot használjunk.
Végül a lécezett kertészasztalt készítsük el. Ennek egyik hosszanti tartólécét a homlokfal belső oldalára - közvetlenül az ablakok alá - csavarozzuk fel, a vele szemben levőt pedig lábakkal alátámasztva, és átlós hevederekkel megerősítve a homlokfalhoz, pontosabban a függőleges vázoszlopok oldalához erősítsük hozzá. A fedőléceket csak ezt követően, kb. 20 mm-es közökkel csavarozzuk a hossztartók tetejére. Felületüket különös gonddal impregnáljuk, mert e lécek alkotta felületen kertészmunkákat is fogunk végezni, és fokozott igénybevételnek lesz kitéve.
A másik üvegház különálló kis épület, amelynek kialakítása az előzőnél sokrétűbb és hosszabb ideig tartó munkát igényel. Méretét tekintve min. 2,4 m széles, kb. 3,5 m hosszú. Magassága 2,6 m, az ajtó nyílásmérete pedig 700x1800 mm. Üvegezése eredetileg 5 mm vastag polikarbonát lemez, de más, fényáteresztő lemez is megfelel a befedéséhez, ha az elég szilárd és UV-álló. Felépítéséhez rajzunknál alaposabb tervet kell készítenünk, hogy elkerüljük az összeállítási problémákat. Mivel elég sok sarokkötéssel összekapcsolt darabból áll a kis ház váza, ezek pontos kialakítása nagyon lényeges.
Az alapnak most is szilárd és sík betonkoszorúnak kell lennie. A vázat célszerű előre összeerősített oldalkeretekből, azokat hátul és elöl összefogó oromkeretből összeállítani. A szellőzőablaknak és az ajtónak csak a nyílását alakítsuk ki, a beleillő kereteket ráérünk később is elkészíteni. A vázelemeket alul a koszorúhoz is hozzá kell csavaroznunk. Miután a ház oldalváza áll, helyére erősíthetjük a gerincelemet, és ezt követően a belső szarufákat is a helyükre csavarozhatjuk. Ezek támasztják alá az átlátszó műanyag tetőlemezt, amelyet a belsőkkel azonos méretű, de kívülre helyezett külső szarufákkal lefogva, réstömítve, és belülről behajtott csavarokkal fogassunk szorosan egymáshoz. A szarufákat ferdén lefutó támdeszkákkal is célszerű megerősítenünk, ezzel a sátortető teherbírását növeljük meg. A tetőn valamelyik szarufa pár között még egy szellőző ablak nyílását is alakítsuk ki. Ez közvetlenül a gerinc mellé szorosan illeszkedő külön kerettel építsük meg. A kötések mindenhol egymásba eresztett lapolások legyenek, facsavarokkal megerősítve.
A már tető alá hozott faváz oszlopai és hevederlécei közé ezt követően pontosan beszabott méretű, fényáteresztő lapokat kell üvegfogó lécek közé szorítva beerősíteni. Az ablakok keretét is készítsük el, üvegezzük be, majd szereljük mind a kettőt a helyére. A tetőn levő ablak vízzárását a keretére kívülről felerősített takarólécekkel és tömítőmasszába ágyazott "üveggel" biztosítsuk. Ezt a gerinc mellé csatlakoztatott tetőfedő lemez szélén is alapvetően szükséges elvégeznünk.
Ezután sort keríthetünk az ajtó keretének az elkészítésére, beüvegezésére. Helyére erősítése után már csak a rácsos virágtartó polcokat kell megnyugtatóan alátámasztva felszerelnünk, és ezt követően már kényes virágainkat a polcokra rakhatjuk. A polcok alatti helyet is kihasználhatjuk, sőt földdel feltöltve akár virágágyásként is hasznosíthatjuk, ha a betonszegélyek közé termőföldet terítünk. Az ilyen ágyások közötti járófelületet azonban lehetőleg szilárd burkolattal lássuk el, mert ennek könnyebb a tisztántartása, és a kertészkedő munkákat is kényelmesebb sima padlón állva végezni.